Zoltánról a fő hatalom Toxusra leszállván, A Tizedik század közepén Constantinapolyba Napkeleti Császár seregét prédálva vezette. Nem türi ezt Ősink vérengző szívek, azonnal
Elkészűlt bátor seregét Toxus kivezetvén Ellene a Váron kívűl táborba kiszállott. Ekkor egy oriás, s rettentő termetü ember A Görögök közűl Magyarokhoz érkezik, híván
Kettőt közzülök különös viadalra, ha úgy mond, Földre terítendnek ők engem, s győzve levernek, Akkor adó fizetője leend Toxusnak a Császár. Hogyha pedig részemre hajól a szerencse: (s ugy is lesz)
Akkor uralja Magyar bajnok Görögöknek hatalmát. Szózatit igy ejtvén megtér a várba kevélyen, Oh nem is irtozza rémítő termetedet meg Egy Magyar is, kettőt hivtál viadalra bolondúl.
Egy is elég lészen és kisebb termetü, mint te. Egy Magyar a viadal terhét vállalta magára. Volt nevezetre Botond, bátor s deli termetü bajnok Megbízott erejét, s éltét elszánva keményen
A Város kapujához elért. (Még a Görög akkor A csata vérengző piacán nem volt jelen.) A vár Réz kapuján gyaluval szörnyü nagy hézakot ejtett, Amelyen kisded által bujhatna a várból.
A Görög is leszalad testében büszke reményét Helheztetve, s midőn a Magyart meglátta, ezen szók Zengtenek illetlen ajakin: hol késik a társad, Nemde talán az uton elhalt félelmibe, vagy tám
Bokrok közt meghúzta magát, kikerülni kivánván Éltét szörnyűleg végzendő karjaim? Ilyen A vesztét érző léleknek csalfa reménnye! Erre Botond ámbár felgyullada védeni hírét
Nemzetinek, röviden nyelvét ily szókra bocsájtja: Még magam is elegendő gondot adok, te reménység Vad fia! Nem felelek többekre, de megmutatom még, Hogy Magyarokba, kiket szavaiddal földig alázál,
Nem olyan alacson s a veszélnek képzete mellett Bokrokban remegő lélek lakik. Erre levetvén Mindketten dárdájokat öszveszorítják Izmos karjokkal derekok, kétféle reménnyel
Biztatván magokat kezdtek viadalra kikelni. A Görögöt majd égig emelt nagy termetes teste Csalfa reménységgel táplálta, Botondot Csüggedhetetlen sziv
Cookies on Poetry Cove