Mértem az országot, vizeinek kísérve futását,
És utat a csüggő sziklafalakba törék.
Elfeledém, hogy utam bizonyos, s hogy amennyi nekem kell,
Amint megszületém, mérve lön a kicsi föld.
Hallom-e még zúgásaidat, Tisza féktelen árja!
Látom-e, zöld koszorús róna, virányaidat?
Eljön-e a délbáb tündér palotáival álmom
Képeihez, szebbnek festeni a honi tért?
Oh siket és vak a föld. De ha nemzetem egykor idézné
Hű nevemet, lelkem hallja s megérti e szót.