Míg az ifjúság zsengedő korán
A nyájas épség, s kellemek virítnak
S bennünket gyakran víg örömre hívnak,
Az állhatlan év elhalad során.
Oh hát! Evezzünk a világ porán
Bátran, Barátom! míg el nem borítnak
Gyászai a fényt elűző sírnak.
Minden elhágy majd életünk alkonyán.
A kellem tőlünk akkor elmarad,
Ráncok barázdát vájnak bús arcunkon,
Az épség helyet nem lel tört tagunkon,
Nem vidít a kincs, minden elmarad!
Egyedűl, amit szorgalmunk szerezhet
Lelkünknek, bús vedrünk záraig követ.