Sorvadozék, s vesztem, mint sarja között megütött ág
Távol az élettől, puszta, kietlen uton.
De te jövél, életre hozál már veszni hagyottat
S veszni hagyottan már ott te karodra vevél,
Most az öröm bennem, s az erő, s a munkabiró kedv
Gondjaidért mentőm, újra születve köszön.