Jó reményi a jövő időnek,
Bármiként megúntam immár éltemet,
S kértem, hogy tovább ne bukjam, végemet,
Kedvre bátorítva élni késztnek.
Élek; a csaló napok sietnek,
Szívszakadva várok: a várt percenet
Megjelent, s hah! mely kecsegtetett,
A remény, nem szül valót szivemnek.
Mily sokat visz gyors időnk magával!
Nézd, amott a múltak néma tengere
Tág ölébe minden voltat bévere.
Oh! csak a remény a biztatással
Nem merűl el abba; sőt előbbre kel,
S a jövőből hozzám új csalást lehel.