Sok vész riaszt a tengerek árjain,
Mégis vak hittel sürgeted árbocid,
Hogy a remény majd egy Charybdis
Mérges öblén, veled elmerűljön.
Elöbb megéred ezt remegő Hajós!
Mint azt, miért oly szívesen útazol.
Oh! a remény nem bíztat immár
Amikor elragad a valóság.
Boldogtalan! - járj! már tova hányatik
Hajód, vitorlád már szakadoz, bomol,
Zúg a dagadt víz árja, s színét
Északi szél dühe ostromolja.
A kormos égnek fellegiből zavart
Morgással a bús mennykövek hullanak,
S Romlott hajódat szerte hányva
A zivatart követő veszélypont.