Rózsa voltál, rózsa,
De csak elfonnyadtál.
Aggott vőlegénynek
Kebelén hervadtál.
Piros kis orcáid
Lettek liliommá.
Beestek szemeid
Szomorú sírommá.
Ha tudnám, galambom,
Hogy Isten meg nem ver,
Ölembe vennélek,
Mikor urad hever.
Tán ifjúságodban
Ismét megujulnál,
Meleg karjaim közt
Piros rózsa volnál.
Tán azt is mondaná,
Ha nem unná magát,
Hej pajtás, nevetem
Világ bolondságát.
No de így is megvan,
Amúgy is elhagytál,
Tömött erszény után
Nagyon szomjuhoztál.
Kidől a redves fa,
Rajta gomba terem,
Ne remélj, galambom,
Nincs már több szerelem.