Igyunk, barátim, szomjas a világ, Kivált a költő, aki tollat rág. Hiszen mi írtuk a jó Fóti dalt, Igyuk meg hát ez átkozott italt.
Csapláros, méregkeverő! Ne pislogj; jobb bort adj elő. Cudar biz ez, de ám igyunk, Hiszen magyar költők vagyunk.
Gyalázatos bor! ilyet iddogál Magyar hazánkban ifju s agg szakáll, Kivévén a bölcset meg a papot: A költő versben lát csak jó napot.
Csapláros, méregkeverő! Ne pislogj; jobb bort adj elő. Cudar biz ez, de ám igyunk, Hiszen magyar költők vagyunk.
Mondják: Egernél híres bor terem. Verembe szűrik tán? nem ismerem. Megénekeltem harcait, borát, S mind e napig nem láttam áldomást.
Csapláros, méregkeverő! Ne pislogj, egrit adj elő. Cudar biz ez; de ám igyunk, Hiszen magyar költők vagyunk.
Mi szép vagy Kolna Ménes oldalán! Borod setét mint a cigány leány, És benne a szív édes lángja ég. Kuruc, tatár! csak ilyen kéne még.
Csapláros, méregkeverő! Ménes borából adj elő. Cudar biz ez; de ám igyunk, Hiszen magyar költők vagyunk.
Ki láta bort, zöldet, mint drágakő? És híg aranyt, mely nyakba önthető? Somló, Tokaj, halljátok a panaszt: Fösvény hegyek! nekünk nem szűrtök azt.
Csapláros, méregkeverő! Legjobb borodból adj elő. Cudar biz ez; de ám igyunk, Hiszen magyar költők vagyunk.
Elég! elég! Fejünk majd megszakad, Szemünk borúl és nyelvünk elakad. Költődnek, oh hatalmas Hunnia, Légy-étetőt engedsz-e innia!
Csapláros, méregkeverő! Pusztúlj, ne adj több bort elő. Nagyon cudar, de drága volt: Izleld meg érte a pokolt!
Cookies on Poetry Cove