Mért nem vagy virágszál
Hogy letörhetnélek,
Lángoló szivemre
Boldogság jelének;
Mért nem égi csillag
Hogy nekem ragyognál,
Csendes éjfelenként
Andalgásaimnál;
Vagy mért nem vagy oltár
Melyen tiszta láng ég,
Hogy szent zsámolyodra
Letérdepelhetnék;
Mért nem drága szentkép,
Messze, mint világvég,
Hogy zarándokolva
Hozzád vándorolnék;
S addig esdekelném
Márványlábaidnál,
Mígnem szánakozva
Hozzám lehajolnál!
Mit mondék? virág vagy,
Nem nekem virágzó;
Csillag, legderültebb,
Nem nekem sugárzó;
Oltár vagy, holottan
Tiszta lángok égnek,
Drága és kegyes szent,
Boldogabb reménynek.
Ah nekem tövis jut
A szelíd virágból,
Csalfa, tűztelen fény
A csillagsugárból;
S míg szivemben égek
Oltár zsámolyánál,
A szent érzeketlen
Márványkép gyanánt áll.