Kár hogy a pap megkeresztelt,
Jobb volnál pogánynak,
Mert pogány vagy és kegyetlen
Híved fájdalmának.
Vagy ha már meg kelle lenni,
Mondtak volna másnak,
Szép-, hamisnak, kellemesnek
Csak ne Laurának.
Mondták volna: légy gyönyörré
Mindenek szemében,
És örömnek kútfejévé
Férfiak szivében;
Vagy neveztek volna inkább
Fájdalom napjának,
Gyötrelmemnek, bánatomnak,
Búm okozójának.
Gyötrelem bár s bánat és bú,
De az enyém volnál,
Már keresztségedtől fogva
Lelkemhez tartoznál.
Hát ha még jobb szíved volna,
Hátha még szeretnél,
Lelke lennél életemnek,
Drágább en lelkemnél.
Nincs az a kincs, nincs dicsőség,
Melyért od’adnálak:
Egy életre elég volnál
Isten áldásának.