Miként rebegjen tiszteletet szavam Dicső nevednek, mennyei férfiú? Miként borúljon bő kegyedhez Zsengedező erejű Caménám?
Még kétes elmém, - de hevesebb tüzem Amelyet ébreszt... bennem örömre gyűlt, Hálám özönnel nyújta kedves Végre törő erejét vezérűl.
Bíztat reményem csalhatatlan szava, S a tiszta érzés gyújta szövétneket, Mélynek világánál csodállak Tégedet égig ható becsedben.
Én csak csodálom nemzeti fényedet, Nagy lelked elzárt titkaiból világ Elébe tűnő érdemidnek Béreivel jelesűlt személyed.
Nem képes ily kész hangokat ejteni A gyenge lantos, - Moeoni kűrt szavát Érdemli rényed, de buzoghat Szíve szerint kiki bár erőtlen.
A már öröklő hír mire vár tovább? Tettid kivágák oszlopodat, s örök Címek ragyognak dűlhetetlen Sarkolatin, s koszorúk virítnak
Fonnyadhatatlan szárakon a körűl. Már elkerűlted gyászait a setét Éjnek, mi kell több? a teleknek Hervatagin kihatott nagy elméd,
Mellyel vezérléd szerzetedet, dicső! Itt a tudós kar szét-nem oszolható Hálája zeng, áldást kiált ott Pórod az ép telekek kebléből.
Érzem művednek szép foganatjait, Kedveltid által vettem azon szikrát, Mely lelkesítő gerjedéssel Tűnteti lételemet világra.
Miként lesz hálám, s szívem elég ezért? Egy mély ohajtás annyi ezer között Ható-e hozzád? amikor víg Éljeneket dörög a sziklás hegy,
Oh ezt fogadd el, s amikoron közös Haszonra gerjedt éltedet, egyszerűn Ajánlom a bölcs Úr kezébe Miként rebegjen tiszteletet szavam
Dicső nevednek mennyei férfiú? Mint keljen által bő kegyedhez Zsengedező erejű Caménám? Kételkedőleg fontolom. A csekély
Erő hanyatlik egyre tekíntve, más Részről reményem felsegíti, Melyet igaz tüzem allapított. Boldog vidéken lengeti képzetem
A tiszta érzés déli szövétneke, Ennek világánál csodálom Érdemidet, közösebb becseddel. Én csak csodállak; zengeni nem merem
S méltán öröklő tetteidet, nehogy Homályt borítson gyengeséggel Tévelyedő szavam érdemidre.
Cookies on Poetry Cove