Ha férfi lelkedet Egy hölgyre föltevéd, S az üdvösségedet Könnyelműn tépi szét;
Hazug szemében hord mosolyt És átkozott könyűt, S míg az szivedbe vágyat olt, Ez égő sebet üt;
Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, S marad, mint volt, a puszta lég.
Ha, mint tenlelkeden, Függél barátodon, És nála titkaid: Becsűlet és a hon,
S ő sima orgyilkos kezét Befúrja szívedig, Míg végre sorsod árulás Által megdöntetik;
Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, S marad, mint volt, a puszta lég.
Ha szent gondok között Fáradtál honodért, Vagy vészterhes csatán Ontottál érte vért,
S az elcsábúltan megveti Hű buzgóságodat, S lesz aljas -, gyáva - és buták Kezében áldozat;
Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, S marad, mint volt, a puszta lég.
Ha fájó kebleden A gondok férge rág, S elhagytak hitlenűl Szerencse és világ,
S az esdett hír, kéj s örömed Mind megmérgezve van, S remélni biztosabbakat Késő vagy hasztalan;
Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, S marad, mint volt, a puszta lég.
S ha bánat és a bor Agyadban frígyre lép, S lassanként földerűl Az életpuszta kép,
Gondolj merészet és nagyot, És tedd rá éltedet: Nincs veszve bármi sors alatt Ki el nem csüggedett.
Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; De amig áll, és amig él, Ront vagy javít, de nem henyél.
Cookies on Poetry Cove