JÓ BOR

Kit illet e pohár, Mely kézről kézre jár? A hős Egert, Hevesnek fiait.

Te vagy Heves, kit felköszöntök itt. Boldog vidék! egy holló szálla le, S nem láttam: földed olyan fekete. Te hogy derítsd a költő asztalát,

Hozzá borodnak fűszerét adád. Mégis van egy panasz, mely szívre hat: Mért látom vérbe mártott tolladat? Tollaidra - bár fehér vagy feketék -

Ellenség vére jobban illenék. Ki a magyar, ha még Heves sem az? Mégis közöttük gyűlölség hadaz.

De mit beszélek? itt a bor, Csepjeiben hősök vére forr, Igyunk: javuljon a beteg! Ki ép, az isten tartsa meg!

S e második pohár Kinek nevére vár? Egy új világ van Méneshegy alatt,

Mely gyors erővel cél felé halad. Hegyen és síkon annyi ott a kincs: Azt kérdezhetnéd, hogy még mije nincs? Végig fut rajt’ a jövevény Maros,

S bár nem mind üdvös, mit vad árja hoz, De büszke fejjel termő partinál Egy ifju város tündérképe áll. Tüzpont gyanánt függ e város szeme

S alatta áll az alföld szelleme. Magyar szellem! lobogj e városon: Magas reménnyel néz felé a hon. Csordultig a pohár, igyunk,

S az istenekkel álmadunk: Éljen! ki hátra nem marad! Virulj fel ifju szép Arad! Kiért e lángpohár,

Fényes mint napsugár? Nem folyt-e vér az ős Tokaj körűl, Hogy e bor végkép meg nem feketül?

Vagy tán arany jövendőt vár hazánk, Azért mosolyg Tokajnak nedve ránk? Arany borod, tűzlelkűk fiaid: Hárítsd el éjszak rémes árnyait.

S mért itt e tenger? Bodrogod, Tiszád Törvényt nem ismer, és ez nagy hibád. Sok víz ez ennyi borhoz.

Ébren állj, Hogy el ne rontson a víz és viszály. De mit beszélek? itt a bor, Benn’ a világok kincse forr;

Nap a jövő, a múlt csak hold: Több jó napot, mint mennyi volt! Kit illet e pohár, Mely hű ajakra vár?

Szivemnek vére egy pohár borért, És e pohár legjobb barátimért! Rideg Somló, térföldi remete, Reád száll a mezők lélekzete.

Körűlfoly a nap mint hű szerető, Osztatlan hévvel téged ölelő. A távol Marcal szellőt küld feléd, Hogy illat és fény olvadjon beléd.

Mégis Somló benned nincs érzelem, Tőid levét hiába szeretem: Megszégyenítni fösvény kebledet, Baráti kéz tölté e serleget.

De mit beszélek? itt a bor, Ahány csepp; éljen annyiszor A hű barát s a szeretet, Rideg Somló! isten veled!

Ismét egy új pohár, Mely tiszta vágyat zár. Egy régi és egy új barát kezén Került hozzám e távol szerzemény,

Érmellék drága nedve. Volna bár Tengernyi, értük folyna e pohár. Biharnak vére forróbb mint te vagy, Szelíd bor! tán azért hogy enyhet adj

A honfi szívnek annyi baj után, Midőn kifárad nyert s vesztett csatán. Enyhítsd a jót, égesd az árulót, Ki elforgatni kész a férfiszót.

Légy tiszta forrás tiszta keblünek, S zavart, ha korcsok rád tekintenek. De mit beszélek? itt a bor, A drágagyöngyös bakator,

Baráti kézzel áldozunk: Biharnak jobb időt: igyunk! S e végpohár kiért? A tiszta szűz borért!

Amint leszállt fajunknak érdeme, A hon borának úgy szállott becse. Becsűlet, minden szennytől tiszta kéz, Hű szorgalom, munkában éber ész,

Ész és erény lát víg s bő szüretet: Butúlt gazság ad mérget bor helyett. Dicső hegyek! hány ronda kéz habar Gerezditekből bort, mely visszamar,

Mint a dühödt eb, vagy kábít s gyötör, Hogy kínba fúl a tőle várt gyönyör. Istennek büntetése rajtatok: Nem issza senki maszlag borotok.

De mit beszélek? jó bor ez, Magyar kezekből csörgedez. Kerüljön egyszer már a sor: Magyar hon! és a tiszta bor!