A leányka mint madár, Repkedő és csapodár; Minden újabb pillantása Egy hivének buktatása.
A leányka lenge nád, Hajlik tőled és hozzád; Szellő hajtja jobbra balra, Majd keletre, majd nyugotra.
Keblet minden szépre tárj; De leánytól jót ne várj! Mely gyönyört az óra ád, Úgy tekintsd mint rózsafát,
Melynek kurta ifjusága, Hervadandó szép virága. A leányka gyenge ág, De szerelme szép virág:
Szedd szelíden a virágot; Meg ne sértsd a gyenge ágot; S mely gyönyört az óra ád, Vedd s köszöntsd el poharát.
Mit sovárgasz? mit tünődnél Hosszu hűség lángirúl? Még a nap sem hű az éghez: Majd derűl, majd elborúl.
A hold, bár szelíd világa, Csak muló kéj csalfa lánga; Fogy s telik, mint kedve jő: Hű leánykák képe ő.
A hitetlen oldalcsont Már sok férfit tőrbe vont. Bár szerelmed tisztán ég S véghetetlen mint az ég,
Zálogúl add szívedet, E legdrágább kincsedet, Vagy megvetve, vagy csalatva, Így is, úgy is megromolva,
Veszteséged bármi nagy, Gúny s nevetség tárgya vagy. Élj azért a gyors idővel, Ne törődjél a hűséggel:
Kölcsön esik, ha te csalsz. Megcsaltak már érte százszor, Azt gondold, most rajtad a sor; A csalásban meg nem halsz.
És ha mégis tévelyedve, Jó tanácsot elfeledve, Fennakadnál, s lányi jóság, Vélt erény és ártatlanság,
Könnyü, mívelt, vidor elme, S a szerencse dús kegyelme, S csókkal esküdött Tiszta szerelem,
Könybe gyöngyözött Játszi barna szem, És ha, mint az éj Váll, kar, mint a hó,
Mint megannyi kéj, Ész - és szívfogó, Megbüvöltek, s nekiszánva Kész lennél e nagy mondásra:
„Holtomiglan, holtaiglan;” - Térj eszedre! féld a szégyent, Mondd helyébe; „holnapiglan!” És ne kívánj lehetetlent;
Mert, akarja bár szivében, Más van írva sors könyvében: A leány hű nem lehet - Férficsontból vétetett.
Cookies on Poetry Cove