Szeresd hazádat és ne mondd: A néma szeretet Szűz mint a lélek, melynek a Nyelv még nem véthetett.
Tégy érte mindent: éltedet, Ha kell, csekélybe vedd; De a hazát könnyelmüen Kockára ki ne tedd.
S nem csak dicsőké a haza; A munkás pór, szegény, Bár észrevétlen, dolgozik A hon derűletén.
Tűrj érte mindent ami bánt, Kínt, szégyent és halált; De el ne szenvedd, el ne tűrd Véred gyalázatát.
S ne csak veszélyben légy serény, A béke vészesebb, S melyet vág álmos népeken, Gyógyíthatlanb a seb.
Gondold meg, mennyit érsz: eszed, Szived, pénzed, karod, S fukar légy, alkván a honért, Ha azt feláldozod.
S midőn a legtöbb emberek Csüggednek várni jót Családjok -, társaik - s magokért, Ha sorsok csalfa volt;
Midőn nem méltatott erény És bűn, mely célt nem ér, Kifárad újra küzdeni A vágyott javakért;
Midőn a legbuzgóbb anya Remény - s munkátalan, S a veszni indult gyermekért Csak sóhajtása van;
Te még, oh honfi, ébren állj, Remélni, tenni hő, Míg a honból, kin lelked függ, Van egy darabka kő.
S midőn setét lesz a világ És minden tűz kiég, A honfiszívben fennmarad Egy élő szikra még.
S hol honfi húnyt, e szikra ég Fenn a sírhalmokon, Bal századoknak éjin át E lángban él a hon.
S kihűlt hamvából a dicső Göröghon újra kél, Felhozza régi hőseit E szikra fényinél.
E szikra a hon napja lesz, S hol fénye hőn ragyog, Az élet a hon kebelén Ujúlva feldobog.
És újra felvirúl a föld, Amerre a szem néz, És minden, aki rajta él, Munkára tettre kész.
S a nemzet isten képe lesz, Nemes, nagy és dicső, Hatalma, üdve és neve Az éggel mérkező.
Oh honfi, őrizd e tüzet S ne félj, ha vész borúl: E szikra fényt ad és hevet S ég olthatatlanúl.
Cookies on Poetry Cove