GÁBOR DIÁK

Gábor diák mélyen elmerűlve Űl a lócán, egy nagy könyv előtte; A világért fel sem pillantana, Ha egy filégy reá nem szállana;

De már erre csak felpillánt, S ím meglát egy fürge leányt. „Ejnye, húgom, beh piros az orcád, Hadd szakasszak róla egy pár rózsát.”

„Gábor diák, hamis Gábor diák! Hagyjon békét, mert bizony meglátják.” „Semmi látás!” - mond az jókedvében - „Lakodalom van a csók végében.”

„ Jaj ne bántson! kell sietnem - Elhull pártám, itt felejtem, Ah vegye el azt a forró száját.” „Még egy csókot!” „Nem, nem!” „Kettőt adj hát.” -

Gábor diák mélyen elmerűlve Űl a lócán, egy nagy könyv előtte; S hogy felpillant, egyszer csak elréműl, A leány jön búsan s színtelenűl:

„Ej hugom, beh halovány vagy, Féltelek, hogy el ne hervadj.” „Gábor diák, átkozom a csókját, Mikor tartjuk meg a lakodalmát?”

„Semmi átok, jőj el pünkösdnapra, Addig rózsám, addig menj dolgodra. Neh egy pár csók! egyik útra való, Másik, ha úgy tetszik, vígasztaló.”

„Gábor diák! hátha késő Pünkösdnapkor a menyekző?” „Semmi késő! te világ rózsája.” „Ej beh hamis az a maga szája.”

Gábor diák mélyen elmerűlve Űl a lócán, egy nagy könyv előtte; A világért fel nem pillantana, Pedig itt van piros pünkösd napja.

De elébe jön a leány, S egy csecsemőt ringat karján: „Ej ej már ezt mégsem hittem volna!” „Most a világ engem sem csufolna.”

„S hogy mosolyog istenadta fattya!” „Épen olyan mint az édesatyja.” „Mit csináljunk, mit tegyünk galambom?” „Én tudom, hogy a Dunába ugrom.”

„Semmi ugrás! jer a paphoz.” Igy szól Gábor a leányhoz, S nagy szomorún a könyvet becsapja: „Soha, soha, ilyen pünkösd napja!”