Fölfelé megy borban a gyöngy; Jól teszi. Tőle senki e jogát el Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az Ami gyöngy; Hadd maradjon gyáva földön A göröngy.
Testet éleszt és táplál a Lakoma, De ami a lelket adja, Az bora.
Lélek és bor két atyafi Gyermekek; Hol van a hal, mely dicső volt És remek?
Víg pohár közt édesebb a Szerelem. Ami benne keserű van, Elnyelem.
Hejh galambom, szőke bimbóm, Mit nevetsz? Áldjon meg a három isten, Ha szeretsz.
Érted csillog e pohár bor, Érted vív, Tele tűzzel, tele lánggal, Mint e szív;
Volna szívem, felszökelne Mint a kút, Venni tőled vagy szerelmet, Vagy bucsút.
Hejh barátom, honfi társam, Bort igyál. Víg, komor, vagy csüggeteg vagy, Csak igyál.
Borban a gond megbetegszik, Él a kedv. Nincs a földön gyógyerőre Több ily nedv.
Borban a bú, mint a gyermek, Aluszik. Magyar ember már busúlt sok Századig.
Ideje hogy ébredezzen Valaha: Most kell neki felvirúlni Vagy soha.
Bort megissza magyar ember, Jól teszi; Okkal-móddal meg nem árthat A szeszi.
Nagyot iszik a hazáért S felsivít: Csakhogy egyszer tenne is már Valamit.
No de se baj, máskép leszen Ezután; Szóval, tettel majd segítsünk A hazán.
Ha az isten úgy akarja Mint magunk, Szennyet rajta és bitor bűnt, Nem hagyunk.
Rajta társak hát, igyunk egy Húzamost; Bú, szerelmek, házi gondok Félre most:
A legszentebb -, legdicsőbbért Most csak bort, De ha kellend, vérben adjunk Gazdag tort!
A legelső magyar ember A király: Érte minden honfi karja Készen áll.
Lelje népe boldogságán Örömét, S hír, szerencse koszorúzza Szent fejét!
Minden ember legyen ember És magyar, Akit e föld hord s egével Betakar.
Egymást értve, boldogítva Ily egy nép Bármi vésszel bizton, bátran Szembe lép.
Ellenség vagy áruló, ki Hont tipor, Meg ne éljen, fogyjon élte Mint e bor.
Áldott földe szép hazánknak, Drága hon, Meg ne szenvedd soha őket Hátadon!
S most hadd forrjon minden csep bor Mint a vér, Melyet hajdan frígyben ontott Hét vezér;
S mint szikrája a szabadba Felsiet, Úgy keresse óhajtásunk Az eget.
Légyen minden óhajtásunk Szent ima, S férfikeblünk szent imáink Temploma.
És ürítsük a hazáért E pohárt: Egy pohár bor a hazáért Meg nem árt.
Érje áldás és szerencse Mindenütt, Ahol eddig véremésztő Seb fekütt.
Arca, mely az ősi bútól Halavány, Felderűljön, mint a napfény Vész után.
Hű egyesség tartsa össze Fiait, Hogy leküzdje éjszak rémes Árnyait:
Künn hatalmas, benn virágzó És szabad, Bizton álljon sérthetetlen Jog alatt.
S vér, veríték vagy halál az, Mit kiván, Áldozatként rakjuk azt le Zsámolyán,
Hogy mondhassuk csend s viharban: „Szent hazánk: Megfizettük mind, mivel csak Tartozánk.”
Cookies on Poetry Cove