Senkit sem bántasz, hogy senki se bántson, azonban
Mintha nem is böknél, fát, füvet összemesélsz.
S ez nem nagy vétek; de hogy a gáncsokra elájúlsz,
Jól tudom, és ez már - mondjam-e? - légyszivüség.
Látom, alatt búkálsz, s örömest ha lehetne, kitérnél
Tarka meséid közt, hogy menedékre találj,
Nem könyörülhetek: a sanyarú sor hozza magával,
Állj ki te is magadért, s halljad itéletedet.
Ökreid és szamarid sok jót adnak ki magában,
Egy nagy kár bennök: nyelvök igen hebegő.
Színjáték haladást kíván, s ez nálad is így van:
Vígjátékod mász, s hátra megy a szomorú.