„Vad Magyarok vagytok” gyakran Boda erre fakadtál,
Mért? „Magyarúl írtok s érzetek” ezt feleléd.
És Te Magyar vagy ugyan, de szelíd, magad adtad előmbe
Képedet. Aki morog drága Hazánkra, szelíd.
Aki csak a számot szaporitja, henyélve dorombol,
S a Földnek bármely ostoba terhe, szelíd.
Ritka, szelíd, ki az ép munkást gúnyolja közöttünk,
Aki az égést is ködnek alajtja, szelíd.
Ez különös! - de Te önmagadat példára kitetted.
Mert ezek Égre ható díszeid, úgy-e, szelíd?
Oh! Te szelíd Magyar e vadság közepette hogy élhetsz?
Nem vad ez, amikor itt egy ravasz ennyire ment.
„Vad Magyarok vagytok” mondod Boda. Végre kivallád,
Hogy Te Magyar vagy ugyan, s még heves, ámde szelíd.
Rajta tehát ha szelíd kívánnál lenni, Barátom
Olcsároljad Hazád, így vezet erre Boda.