Ismérek egy édes, ah árva anyát, Mely búnak eredten emészti magát, Elhagyva, kerűlve leányaitól, Bár értök epedve a hív anya szól:
„Oh jertek ölembe, Szép gyermekeim; Áldásra emelten Várnak kezeim.
Oh jertek, oh jertek, az édes anyához, Itt ül lekötötten a szörnyű magányhoz; Oh jertek ölembe Gyermekeim,
Mig el nem apadnak Hév könyeim.” „Én szültelek, álltam Bölcsőtök előtt;
Emlőim adának Új életerőt. Mint kis csecsemőket Már én emelélek,
Míg bennetek alvék A gyermeki lélek. Én látnotok adtam Oly nap sugarát,
Amelyet irígyel Sok földi család. Szép arcaitoknak Én adtam e bájt,
Mely annyi szivekben Viszhangra talált. Én termetet adtam, Oly őzi sugárt,
S szűz kebleitekre A líliom-árt. Én adtam a szájnak Az édeni mézet,
Mely akkor is édes, Ha tőreit érzed. Én adtam e tündér Lángu szemet,
Mely a szerelemnek Csillaga lett; Mely egy sugarával Szűl enyhe tavaszt,
Egy más sugarával Elégeti azt. Szépségimet íme reátok adám, Hogy halljam e szókat: ,oh édes anyám!’
Hogy zengjen e név is Ajkitokon, S elhagyva ne légyek Bús napomon.
O jertek, o jertek Az édes anyához: Itt ül lekötötten A szörnyű magányhoz.
Oh jertek ölembe Gyermekeim, Míg el nem apadnak Hév könyeim.”
Így szólal esengve. Hiába, hiába! Nincs aki omoljon Szülői karába.
Sors űzi fiait, remeg élteikért; Ah! lányai égnek az idegenért. S ő ott ül örömtelen és egyedűl, A köny kiapadva szelíd szemibűl,
S mint lelke-törötten az égre tekint, Láthatni kövűlve az anyai kínt. Csak szívdobogása jelenti hogy él, S minden dobogással egy élet alél.
E bús anya képe te képed, o hon! Márványkebel átka van asszonyidon.
Cookies on Poetry Cove