Cenci! szíve belső rejtekében,
Lelke legszelídebb képzetében
Téged érez és áld Gáborod.
Hű bajában hozzád, s örömében
Itt és távol, honn, künn: életéből
Minden óra, minden perc tiéd.
A pirúló hajnal szép ölében,
Déli fényben, napnak alkonyodtán
Téged óhajt, érted gerjedez.
Nincsen érzeménye, gondolatja,
Búja nincsen, nincsen vígasága.
Csak teérted, vagy veled, kegyes! -
Cenci, édes Cencim, e világon
Ah ez állhatatlan rosz világon
Sok megtörtént, még sok eshetik,
De hogy én tetőled elszakadjak,
Tenger, ég, föld hasztalan riasztnak,
Míg szivem hév keblemen dobog;
Hű szerelmem lángja holtomig tart,
Olthatatlan, mint az élet és csak
A hideg sír szélén hűlhet el.