Tisztelj csak titkon: nyilván ha teended, irígyek
Kelnek föl, s szivemet megkeseríti dühök.
Félsz Calibán, hogy majd fölkelnek irígyeid? Egy sincs:
Aki gyülöl, bünödet gyűlöli, s az nem irígy.
Vagy tán gondolnád, hogy van mit irígyleni rajtad?
Gondolatod sem jobb, mint magad: égni való.
Lelki tehetséged, véled, hogy volna? Gonoszra
Van, véljük mink is, s ott is az ostor elér.
Úgyde talán híred méltó, hogy irígye szülessék?
Megvan! híredet a tolvaj irígyli, nem én.
És neved? Oh attól jött marhadög árva hazánkra,
Emberek is hulltak: átkokat érzi neved.
S így mindössze MAGAD vagy irígylés tárgya? ha volnál,
Sem vagy már magadé: ördögök étele vagy.
„Hah hát szánakodó sem fog síromra borulni?”
Gyűlöltünk; halj meg! s akkor - utálni fogunk.