Mi sürget mondanom
Nem hallott dolgokat,
A lélek mélyiben
Titkon fogantakat?
Nyugodt és tiszta volt
Ifjú eszméletem,
Mint a puszták tava
Regényes keleten.
Bájlólag tűkröze
Rám csillagezreket;
Mikor látok megint
Oly tündér szép eget?...
Egy isten néze rám
A csillagok közűl,
S üdvömnek képe állt
A jó isten körűl.
De angyal jött felém,
Illette a vizet
És benne dúlatag
Szélvész keletkezett.
És csillagezreim
S a gyermekálom-ég
A feldühűlt habok
Árjában eltünék.
Most lelkem szenvedély
Hullámi verdesik,
Szemeim az eget
Hiába keresik.
S szép csillagod, remény,
S tiéd, oh szerelem!
A vad vihar között
Alig hogy sejthetem.
S mily óriási gond
Sorsod felett, hazám!
Hazámat gyermekűl
Dicsőnek álmodám.
Most látom rongyait,
Félig gyógyult sebét,
A megkötött kezek
És szózat szégyenét.
Imádlak, féltelek,
Oh drága szent haza,
Mi adna még gyönyört,
Ha sorsod mostoha?
És kérdem, aki ily
Gondokkal ostoroz,
Csendrabló angyalom
Jó volt-e vagy gonosz?
Derűl-e még öröm,
Enyhűl-e fájdalom,
Ha éltemet talán
Hosszúra folytatom?
Vagy kétség, gyötrelem
Kisérnek síromig,
És semmi vágy után
Áldás nem érkezik?
Oh, adjatok nekem
Jobb álmot, istenek,
Vagy sírom zártaig
Meg nem pihenhetek.