Feléd borongnak, bús temető, komor
S vad képzetekben éji keserveim;
Feléd, hol elhúnyt jó atyámat
Sír födi, és füzeid takarják.
Oh, a kegyesség szendereg ott maga,
Mely földet únván, a rokon égiek
Csendébe visszatére, s engem
Gyámtalanúl hagya itt epedni.
De nem soká küzd, érzem előre is,
Nem küzd sokáig bánatos életem:
A baj lerontá napjaimnak
Most fakadó örömét, nyugalmát.
Oh nincsen ott baj, hol te mulatsz, atyám,
Nincs üldözésben fáradozó irígy.
Békén mulass, míg nem sokára
Bús fiad is lerogyand porodhoz.