Mely csend ez? mi halál lett úrrá néma falak közt Várkony termeiben? kire vár a szörnyü tekintet, Félelmekbe s tilos haragok lángjába keverve? Oh nagyok! a magasabb fej díszét óva vegyétek:
Villám csapja meg a jobbot, mely kapdoz utána. Endre király nagy gondokkal jár büszke lakában. Eskü szerint már Béláé országa, ha meghal, S Béla dicső, bajnok, kül - s belföld tiszteli hírét.
Ah de királyfi mosolyg pólyából Endre szemébe, A csecsemő Salamon, s az atyának szíve megindúl. „Ez ne legyen, gondolja, király? s én hagyjam el őtet? Hah! akkor minek is mosolyogsz! sírj, gyermek, örökké,
És alacsony fejedet siralomnak tengere nyelje.” És a kis gyermek mégis mosolyogva tekint rá. Győz a szív, elhallgat az ész, elhallgat az eskü. A szőnyeg kiterűl, leteszik közepére ragyogni
A kardot s koronát, „Haljon meg Béla, ha nem mást, Mint koronát választ!” tompán így hangzik el ajkán A vétkes szózat, s Béláért gyors követ indúl. Ő székébe leűl, és homloka ráncba szedődik.
Gyilkosok állnak utól, vészt villogtatva szemökben, És komoran várják a rejtett arcu jövendőt. Búsan néz a honfi körűl, átkozza magában A vak visszavonást, mely főt s országokat elront.
Hallgatnak; de az indulatok sokféle csatáit És a terhes időt sziveik dobogása jelenti. Béla belép; láng csapja meg a fene gyilkosok arcát. A két jelre mutat s „válassz” mond Endre gyanúsan
Mozdulván helyiből. „Választok bátya” viszonz a Fejedelem bátran, s Endrének kardja után nyúl. „Kard ada hölgyet, hírt; a kard megvíja, ha szükség, A koronát.” Így szól, s őt Endre ölébe fogadja.
Megtágúl a szív, a bús képekre vidámság Hajnala kél ismét; magok a két gyilkosok érzik A jobb fordulatot, s nyugalommal térnek el onnan, Hol közel áll két nagy testvér ölelése halálhoz.
Endre örűl, s vele megzendűl a várkonyi szép lak.
Cookies on Poetry Cove