Hó, vagy hab, vagy csillag rémlik
Ott a völgy ölén?
Nem, nem, más az: amit véltem,
Csalfa tűnemény.
Hónak, habnak, és csillagnak
Nincs fodor haja:
Szép lány fürdik a patakban
S a szép lány haja.
Mily csábító mozdulattal
Hajtja meg fejét,
Kis virágot tart kezében,
Parti növevényt.
Játszva súg a szél fülébe
Kedves titkokat,
Játszadozva hajt fejére
Rezgő ágakat.
Ág ha volnék, meghajolnék
Én is szívesen,
A szellővel rálehelnék
Titkon, édesen.
Gyenge tagjait csókdossák
Fürge halfiak;
Rá bámúlva meg-megáll és
Nem zúg a patak.
Hajh! magam is beh megállnék,
Volnék csak patak!
Vagy bár köztetek lebegnék,
Boldog halfiak!
Kis hal lenni meg nem szűnném,
Míg ő ott mulat,
Csókkal élnék, csókban lelném
Szép halálomat.
Vagy mi ez? Hah hogy szemeim
Így megcsaltanak!
Hozzá képest, ami szépnek
Látszott, holt alak.
S mennyivel szebb más élőknél
Árnyék képzete:
Annyival szebb árnyékánál
Élő termete.
Mert csak képe termetének
És árnyéka az,
Mely a vízben habnövésű
Lányként hajladoz.
Ott a parton andalogva
Fenn áll szebb maga:
Ő a szívnek, szerelemnek
Tündér csillaga.