Sok bajnak utána az ősz dalia Csend-lakta honába kerűl: Vészes fiatalkori napjaira Néz vissza reménytelenűl:
Eltűntenek ifjukor és szerelem, A vér-teli harcok, a győzödelem. Fáradtan, elaggva, ez álmaiban A harc s koszorúk fia él,
S bár álmain a komor ész köde van, Még lelke busongni kevély. A sírba letenni ohajtja fejét: Márvány örökítse s dal üllje nevét.
S hosszú nap után borus éjszaka száll, Felhőbe huzódik a hold. Éjfélre a hős rideg álmainál Felhangzik az őslaki bolt.
Kürt híja ki harcra az ősz daliát; Végharcra kimenni nem ója magát. A kürt tova és tova zengve rival, Rémhangja betölti az éjt.
Megy bátran a hős csatagondjaival, Érezve veszélyteli kéjt. Megy zordon utakban a hangok után: Nagy messze körűle a puszta magány.
S fölzengeni hallja a harc moraját, A férfiölő viadalt, Küzdők rohanásit az ércsoron át, Hall rémületes csatadalt:
Kard, dárda zörömböl, a ló szabadul; Nagy sebben alélva vitéz ura hull. A hős tova és tova tévedezőn A képtelen éjbe halad.
A vérbe borúlt, csata-dúlta mezőn Elhallgat az éjjeli had. S rémséges, halotti a csend, a magány A vad rohanások, a hadzaj után.
Harmadszor kürt riad és szomorún Véghangja bucsúzva kihal. S villám sugarában az éji borún Át rémlik emelt ravatal:
A hős temetőhelye orma felett Fog bús szobor, a haza képe, helyet. Sok bajnak utána az agg dalia Itt békehelyére talál;
Vészes, viadalteli napjaira A századok éjjele száll. S míg lelke dicső nyugalomnak örűl, A hír örök éneke zengi körűl.
Cookies on Poetry Cove