Túl a mezőn, túl a hazán, S a part fölött, a nagy Dunán Ki népe zajlik ott? Föl Endre! Béla! föl magyar!
Ellenhad az, mely vészt akar, Ellenség zajlik ott. Ő az, ki partidon halad És száz hajót és száz hadat
Hoz, oh hon, ellened, A gőgös Henrik az, ki rád Hoz háborút, és hoz halált, S bizik, hogy eltemet.
Föl Endre! Béla! föl magyar! Pozsonyhoz kell a férfikar: A vítt Pozsony remeg. - S melyik magyar nem megy, ha kell:
Utánok a hon puszta hely: Mind harcon termenek. De a király bús, s Béla szól: „Csaták miatt ha nyughatol
Oh ifju szép hazánk? Teremt-e isten több magyart, Mig a világ, mig napja tart, Ha mink is elfogyánk?”
S fellázad a bú, a harag Busult szivekben háborog, Mint tenger és vihar; Még inkább vért, hadat kiált
S hirért, hazáért száz halált Kész halni a magyar. Csak barna Kund nem háborog; De bátor szíve feldobog,
Mint hegyben a tüzár; „Halld, Béla, majd ha éj jövend S a part fölé száll néma csend, Ott Kund egy szóra vár.”
Csekély a szó, köz a vitéz, De úgy van mondva, oly merész, Hogy nem lehet hazug. Hős Béla parthoz tart legott,
Hol vészben a megcsapdosott Dunának árja zúg. Járása, mint a rémeké, Éjfélileg le s fölfelé
Dobog magányosan; S még semmi hang, még semmi jel: Kund nem jő, távol és közel A puszta szél rohan.
Ki az, ki a víz szörnyekint A förgetegre föltekint S meg habba öltözik? Ki vagy te, aki jársz alatt
S ijeszted a futó halat, Mely mélyeken lakik? - Vésztűzben néha vízen át Henriknek látni táborát,
S Pozsony kivillanik; S ím a Dunából szirt gyanánt, Egy ember kit mély árja hányt, Sötéten felbukik.
„Hah Kund te vagy?” s még nem hiszi: „Hah ember!” őt így kérdezi: „Mi dolgod ott alant?” „Hej Béla! víz hullámiban,
Míg rajta zúgó vész rohan, Jó lenni ott alant.” Szól Kund - és ő az - „nézz oda, Hol Henrik felriadt hada
Tolong a víz iránt! Nézd, táborában mint remeg: Hajóit e kar fúrta meg; Hadd vesszen, aki bánt.”
S villám tüzénél Béla néz, Túlparton minden habba vész: A zászlók hullanak, Özön fut rajtok el vadon,
És száz hajón, és száz hadon Hullámok omlanak. Kund hol van? félreköltözött, De olyat százezer között
Hős Béla feltalál. S túl a mezőn, túl a hazán, Fut, búsong Henrik vert hadán, S Pozsony végvára áll.
Cookies on Poetry Cove