Nőj fiatal fa, s te légy gyötrelmem rejteke, sírja:
Nem lelek, ah, búmnak más temetői helyet.
Kérgednél a szép lánynak hó melle keményebb;
Higgyem-e hogy panaszom benne kegyesre talál?
Éltemben nincsen szomorú panaszimra tekintet;
Mondd hát (tán tudnak szánni) halálom után:
„Itt bolygott szerelemvesztő kinjában az ifjú,
S hervada a kikelet gyenge virági között.”