Egy szép virágos bokron a szorgalmatos
Méhecske zúgó szárnyakkal leszállt: s ihol!
A lomha kágyilló nagy mérgesen reá
Támad: Te, minden kert, fa, rét, mező pogány
Dúlója, férgek férge, rút állat, kotorj!
Oh nem hiába vannak szavaid neked,
Mond a méh; azt magamról jól tudom, hogy én,
Ha rút vagyok is, nem mocskolok minden helyet
Ollyigen el, mint te szép, de büszke nyálazó.
Szégyenletében a kágyilló hallgatott.