Egy cserfa, melly legjobb korában áll vala
Ép és izmos gyökerein, elbizván magát
Gunyolta nagy kevélyen a nádszál: Te lágy,
Te gyenge, félénk, minden kis szellő előtt
Remegsz, lehajlasz; néki csúf játéka vagy.
Látd, én merészen tartom magamat, és azért
Hány ágam, annyi győzedelmem is, vagyon.
A büszke cser alíg mondotta ki ezt, s ím! reá
Rohant az észak szele, ki meghányá s veté
Az engedetlen kérkedőt, végre lecsapá.
A fergeteg lecsendesedése után örűlt
Magának a nádszál, hogy bölcsen engedett,
Hogy a hatalmasabbal nem viaskodott.
Hol az erősségnek nincs helye, mit dühösködöl?