Abban az üdőben egy farkas kihirdeté, Hogy ő predikációt akarna tartani, Amillyent még soha nem hallott lúd, kácsa, tyúk; Ezeket leginkább hívta s kérte meg. Helyet
Nevezett falu végén egy horhost, mellyet körűl Állnak sűrűen két részről nagy és kisebb Fák; a meleg ellen őket megvédelmezik; Tehát felesen jelennének meg délután.
Nagy számmal öszvegyűltek s letelepedtenek; Az ordacs is előttök bojtos farkát alá Veté farának, és rátartósan szólala: Minthogy mivel ma ti közöttetek vagyon
Első szerencsém lennem, örvendek igazán. Oh, vajha minekutána már illyen szoros S meghitt barátság támadott köztünk; soha Azt a gonoszság nyelve fel ne bontaná!
Nemde nem itt e lomboknak árnyékán kies Hely vagyon, akár nyugvásra készűlünk, akár Sétálni? S ti még oh szerelmes hallgatók! Nemde nem is kóstoltátok, nemde nem is, nem is,
Nemde nem is e boldogságot! Sajnálatos Előttem ügyetek, ti faluk szép állati! Jobb állapotra méltó szárnyas állatok! Úgy-e tehát szót fogadtok már ezután, mihent
Én hívlak, avagy társaim, kik itt velem Ülnek, benneteket emberségesen, noha Titkon, szólítnak; a büdös s füstös falut, Kivált midőn a rekkenő hévség süti,
Miért ne váltanátok fel tisztább s kegyesb Erdőkkel. Ez beszédemnek volt és leszen Legelső része. Igy szólt, mert a hallgatók Szárnyokba dugták orrokat, s elaluttanak.
Ekkor társaival a farkas nekik rohant; Kit ölt, kit fojtott, kit falt, kit szétszaggatott.
Cookies on Poetry Cove