Sándor! igen későn jött el leveled. Te novembert
Írtál abba, s azont én Jánus végire láttam.
Már csaknem felháborodám mint a Duna habja
Néha, mikor Boreás megzurja, zavarja, de mégsem
Annyira, mit Te, kiben Balaton zajgása, ha kényed
Fordúl, szembetünőbb. Így szólsz. Halljadsza tanácsát
A te barátodnak: Balatont, ha haragra felindult,
Látni ne menj: oh fuss el messzire tőle, barátom,
Mint a tűzhányó Etnától. Nem szabad a rossz
Példán kapni. Midőn csendes valamint az aludttéj,
Akkor nézd, és nézd reggeltől kezdve napestig.
Így teszen az, ki emez dalt általam adta tenéked;
Mert másé, de kegyes Músám könyvembe leírnom
Azt engedte; talám, mondd, meg fog tetszeni soknak;
Jó szívnek jó érzésit ki ne lássa örömmel?
Olvasd hát, sőt zengd citarádnak szent szava mellett
Háromszor; titkos szám ez, s bír bájos erővel.