Minerva példás gyámola, Festetics! Itt, hol Budának bércei fénylenek, Elzengi Músám tisztelendő Érdemidet magyar énekében.
Ne véld, hogy ezt a mostoha régiség Irígy fogával megtöri; fennmarad, És véle nagyságos nevednek Híre kihat maradékainkra.
Amaz dücsőűlt Zrínyi; ki mennyei Lantjával első nyert koszorút, midőn Vitéz Nagyatyjának dicséri Bajnoki tetteit, és halálát;
Avagy midőn bús versei kérlelik Kedveltje szívét, s gyenge nyögései Az érckeménységű leányzót, Szép Violát szerelemre kísztik:
Amaz dücsőűlt Zrínyi megengedi, Hogy énekeljen Gyöngyösi, hogy neve Legyen, s borostyánt érdemeljen Hunnia Szűzeitől fejére.
És íme harsány tárogatója zeng! S ott a dücsőség temploma feltűnik, Mint Trója Amfion hatalmas Hangozatú citarája által.
Számodra tűnt fel Mars fia, nagy Kemény! Menny bé, s letévén fegyveredet, Murány Vár Asszonyával bírd örömmel Fáradozásid örök jutalmát.
Sirjokba dőltek sok jeles emberek Nevekkel együtt; mert csak azok, kiket Megtisztel a virtust imádó Músa dücső szava, nem halandók.
Oh! vajha lelkem, mint zajos Aufidus Szülötte, túl a fellegek útain Jutván, az égig felvihetnéd Érdemit a Haza bölcs fiának!
Ki e magának bűnösen áldozó Században a közjóra, irígykedést Szerző dücsőséggel, ki tudja Mérni, s pazarlani szép vagyonját!
Egyet magasztalt Álbula partjain Hajdan virágzó Róma, kinek nemes Sírját borostyánok kerítik, S hamvai mirtusokat nevelnek.
De ím! megintvén jelt ada, s szóla is A Músa: “Nem volt tenger az Álbula: Szedd bé vitorláit hajódnak; Festeticsünk Balatonja tenger.”
Cookies on Poetry Cove