Hogy? hogy kezdjem el énekem?
S mondjam meg keserű sorsomat én neked?
Oh! a nagy Balaton mikor
Éjszak fergetegét szenvedi, s háborog:
Csak kis képe lehet bajos
Szívemnek. Minek a Múzsa, ha mord,
s makacs?
Hah! mint dümmög, irígykedik!
Kárhoztatja negéd szíve tanácsomat.
Therzítesre mutat, mikor
Akhillest akarom zengeni lantomon.
Zengém Spárta dücső nevét;
Mért nem zenged előbb, kérdi Tarentumot!
Fogtam tárogatót, s magas
Kárpát bérceiről kezdtem az éneket:
Megráncolta szemöldökét,
S tőlem hirtelenűl sípomat elkapá.
Így gátolja nemes tüzét
Lelkemnek, s szabadabb lángjait elveri.