Mint a gyenge gyepen fáradt embernek az álom,
És, mint a hűs víz szomjúsnak nyári melegben,
Édes: szintén olly édes nekem a te poémád,
Antal, boldog csillagzat szüleménye! De jersze,
Súgd be fülembe, mi csint tettél, hogy nem lehet űznöd
Amire választott s felszentelt téged Apollo.
Verbőczit, Kitonicst s a többit kell-e Tibullus,
S Násó helyett fel meg fel hánynod, vetned? Azokból
A zordon pöröket védned, vagy...? Csint te (hibázva
Szóltam) nem tettél. Az egek végzése parancsol
Mindennek: fusd hát pályádat, mellyre kiléptél.
Majd, ha serénységed sok fundust szerz; ha tanácsát
Flakkus bátyánknak megelégled; “Rem facias; rem;”
A zajos életnek szélvészit hagyd oda másnak,
S a csendes Músák közt élj hasznára hazádnak.
Addig is, amikoron jobb órád engedi, pengesd
Lantodat, és ébreszd bennünk a nemzeti lelket.