Egy fecske kedvesével több esztendeig
Szegény gazdának házánál tartózkodott:
Ott rakta fészkét, ott nevelte kisdedit.
Ha új tavaszkor visszatért, volt kész helye.
A gazda mihelyest látta, víg szóra fakada:
Ihol, annyok! itt vannak tavali vendégeink.
Azon szegény gazdára nagy örökség jutott,
Amellyre számot sem tartott. S immár neki
Nem tetszett a náddal födött ház; rontatá
Azt, s egy kőpalota építéséhez foga.
Egész nap zörgés s lárma közt folyt a dolog;
A gazda fennyen ezt és azt parancsolá.
A fecske, jer, mond párjának, másutt vegyünk
Szállást; itt nincsen nyugodalom. S költöztenek
Más házhoz, mellyet csak szalmafödél őrize,
S megelégedének.
Nem fény, nem világi jó,
Hanem a magával békés lélek boldogít.