Egy gyermek a kút mellett sirt és jajgatott;
Mi lelt, a fösvény kérdi tőle. Odavagyon,
Jaj nekem! aranycsészém, a kutnak mélyire
Esett.
Ezt értvén nagyhamar kifékezi
Inát, hasát: magáról öltözetet lehány,
S égvén heves kivánattól, leereszkedik.
A gyermek addig öszveszedte a ruhát,
A haslagot kantárostúl, és elszaladt.
A kutban csak vizet talált, feljöttekor
Semmit az a fösvény.
A magáét veszti el
Gyakorta, ki a másén kap, mond e költemény.