Egy gazdag kalmár, tó mellett járván gyalog,
Látott uszkálni vastag és hosszú nadályt,
Akinek így szólott: teli vagy ismét vérszopó,
Otromba féreg! Amint akarom, úgy vagyok,
Mond a nadály; de te, te soha nem lehetsz teli,
Egész világ nem képes a te béledet
Betölteni; én, ha valaki lábát megkapom,
Csak egy kis lágy sót hintsen is reám, legott
Eleresztem; ellenben te mint ravaszkodol!
A pénzes embert hiteted és tartóztatod,
S addig gyakorta, míg ki nem szívtad, s örülsz
Osztán magadnak; neki pedig ebédkort iszol
Most érté a kalmár, hogy nyelves és
Jó köppölyöző szája vagyon, akivel beszél;
Ügyéhez nem bizhatván, hazament s hallgatott.