Rákos Lakosa!
Zengd, zengd régi dücsőségét e puszta mezőnek,
Melly Nemzetünknek címeres oszlopit,
Mint Tiberis térsége vitézlő
Róma nemes fiait,
Hajdan fegyvereik fényében látta, csudálta.
Ha trombitáknak megriadásaik
Ellenség seregére kivitték;
Azt, mint forgó szél a port ide, és oda hányták.
Fujtak tárogatót, s futott
A félelem, s halál előttök. -
Rákos Lakosa!
Zengd, zengd régi dücsőségét e puszta mezőnek,
S ébreszd Hunnia gyermekit!
Oh! ha vagy egy hazafit buzdít fájdalmas örömre;
Nyerjen érzékeny citarád sok áldást!