Még meleg porban s hamuban valának
Könyveim, töstént te segédre jöttél,
Hogy, kit a bal Sors lecsapott, emelnéd
Lábra s örömre.
Nem kötött hozzád szoros ismeretség,
Érdemem sem, hát mi, hanemha szíved,
Jó s nemes szíved maga volt vezéred,
S ösztönöd erre?
Ami több illyen fiatal korodban,
Ért eszü csendes Xenophont mutattál.
Így ajándékunk, noha éjjel adjuk,
Fényes ajándék.
Bentleid, sőt már az enyim, szerelmes
Antalom! nékem gyönyörű ajándék:
Amidőn eztet dalolám, magától
Mozgani kezdett.