Amorion nevű helységben, melly Frigyiában vagyon, sze- gény rabszolga szülőktől származott Eszópus; Testére nézve a természet megvont tőle minden szépséget. Termete kisded és karcsú volt, feje hegyes, orra lapos, nyaka rövid s vastag,
ajaki kiállók, potroha temérdek, szava zordon, színe fekete- sárga, szóval: képe, formája képtelen, undok. De ezen rút testben igen szép lélek s bölcs ész lakott. Gazdája őtet ezen hibák miatt nem tartotta háznál, hanem
mezei életre s munkára kiküldötte. Ott szüntelen kellett neki küszködnie szolgatársaival, kik reá irígykedének, mivel eszé- ért Gazdájától többre böcsülteték, mint ők. A butákat nem- egyszer hagyta szégyenben.
Példának okáért: Egykor Gazdájok igen jó fügéket nyert ajándékban, mellyeket az ő távullétében szolgái megevének. Hazatérvén előkérte; ezt hazudták, hogy Eszópus ellopta. A Gazda mérgében kemény büntetésre kárhoztatta, s csak
alig könyörgé ki tőle Eszópus, hogy ne hirtelenkednék, ha- nem tenne próbát. Engedett a kérésnek. Akkor Eszópus hamar hoza gyenge meleg vizet: azt Ura láttára megitta; hányt, de csak vizet; kérte Urát, hogy Vádolói is ugyanazont
cselekednék. Meglőn, s ihol! Azok fügéket hánytanak ki. Így menekedett meg a veréstől és gyalázattól. Elvégre társai arra bírták urokat, hogy Eszópust eladná. Egy Kalmár három filléren vásárlá meg.
Új ura, midőn Asiában utaz vele, szép eszét jobban meg- ismerte. Szolgatársai közül ki-ki a legkönnyebb terhet kapá és veszi vala; Eszópus a zsákot, melly legnehezebb, mivel kenyérrel teli vala, vevé vállára. Kiröhögék őtet; de nem-
sokára csudálkozának rajta; mert a kenyér fogyton fogyott, és el is fogyott. Eszópus az üres zsákkal fütyölve ballaga. A Kalmár Ephesusból Samosba menvén magával elvitte Eszópust, és Xanthus Filozofusnak eladta. E tudós hamar
megszerette elmésségéért. Egykor Xanthus azt kérdé kerté- szétől: hogyhogy vagyon az, hogy azon plánták, mellyek magoktól természet szerént erednek, hamarább nőnek s nevekednek, mint azok, mellyeket ti nagy munkával s fárad-
sággal szoktatok ültetni, nevelni. Ez, felele a kertész, az isteni gondviselésnek dolga. Amit hallván Eszópus mondá: A föld azon füveket s virágokat, mellyeket ő magától hoz, sajátinak ismeri, és azért hamarább érleli s neveli, amazokat pedig
fattyaknak tartja, s nem is visel annyi gondot reájok. Xanthus jó barátit vendégelni akarván, parancsolá Eszó- pusnak, hogy ami legeslegjobb a piacon, azt szerezné meg. Eszópus csupa nyelveket főzetett. Megharaguvék Ura, de ő
alázattal mondá: hogy nyelvnél jobbat nem tudna. Xanthus megengedvén neki, parancsolá, hogy holnap azt vásárlaná, ami legrosszabb. Eszópus ismét csak nyelveket adott az asztalra, mondván: Én, Uram, alábbvalót a nyelvnél semmit
sem tudtam találni. Nagyon gyönyörködött Xanthus Eszópusban, kinek sza- badságot is ígért; de nem tartá meg szavát. A Samosiak mindazáltal kisegítették a szolgai állapotból, mivel őket azon
terhes adótól, mellyel Kreszus Király nyomá, okosságával felszabadította. Ezen Királynak udvarában élt osztán Eszó- pus, és költeményeket írogatott. Követségbe is járt a Samo- siakhoz, kik tiszteletére ünnepet szentelének.
Szabadságban élvén, oda utazott, ahová akart. Babilon- ban Liker nevű Királynál igen kedves volt. Itt laktában, nem lévén gyermeke, fiának fogadott egy Emus nevű ifjat, aki hálaadatlan lőn hozzá; mert hamisan bevádolá. A Király
visgálat nélkűl mindent elhitt, és már halálra kerestette Eszó- pust. Hermippus, kinél a bevádoltnak ártatlansága tudva vala, kimenté a veszedelemből; mert addig tartá rejtekben, míg le nem lohadott haragja a Királynak, aki eszére térvén,
és értvén életben lenni Eszópust, nagyon örült: magához hívatta, és mint elébb, kedvelte. S Egyiptomba elereszté, hol Nektaneb Királynak kérdésire, mellyeket neki tett, szeren- csésen megfelelt. Bölcsességét dicsérte a Király, ellenben az
irígykedő Filozofusok, kiket leszégyenített, gyalázták. Vissza- utazása után Babilonban Liker az ő képét aranyból kiöntette. Egész Görögországban nagy híre, neve lőn Eszópusnak. Delphi nevű várasban a polgárokat, kiktől rút formája miatt
kinevetteték, elmés ugyan, de kemény kifejezésivel, olly igen magára hargította, hogy életére törnének. Amit elvégezének magok közt, így tevék meg: Apollo kápolnájából arany- csészét dugának Eszópusnak úti tarisznyájába; azt ezután
keresék és feltalálák. Eszópus hiába mentegeté magát. A Bi- rák őtet halálra ítélték. Egy magas kőszikláról, mint szentség- törő lator, nyakra-főre taszíttatott le. Eszópus azon nagy Bölcsek között, kik az emberi nem
hasznára valaha éltenek, méltó helyet érdemel; mert jó er- kölcsöt, jámborságot, okosságot, szelíd, együgyű, kellemetes módon tanított. Írásait Phaedrus római nyelven versekbe foglalta, amint írja Előljáró beszédében:
Aesopus auctor quam materiam reperit, Hanc ego polivi versibus senariis. Hatos jambusokban, de igen szabadon folyókban, írt Phaed- rus, kit én ezen költeményekben, mellyekből a tiszta jambu-
sokat nem rekesztém ki, követésre méltónak itéltem. A Phaedrus szerént való versnek mértéke imez: l. Állhat a vers tiszta jambusból U - 2. Spondeusból - -, de az utolsó helyen jambus legyen.
3. Dactilusból - U U 4. Anapestusból U U - 5. Tribrachisból U U U N. B. Trocheusnak - U nincs helye a jambicumban.
Cookies on Poetry Cove