Sok szélvészid után tégedet, oh Hajó!
A tenger közepén járni fel és alá
Látlak: büszke vitorlád
Bátran nézi dagályait,
S nem tart kárhozatos háborodásitól.
Mert csendes Zefired szárnyai közt forogsz,
Napról napra reményed
Édessége nevelkedik.
Erdők ritka, magas szála, visellyenek
Gondot szüntelenűl rád az Egek! s veled
Járván régi szerencséd,
Kívánt révedet el ne vétsd.
Mégis rettegek én. Nincsen az ég alatt
Állandó dolog: a Nap hamar elborúl:
Jő egy fergeteg, amelly
Ránk bút mennydörög és halált.
A tündér szigetek szirteit ismered;
Parthoz tartsd magadat, mint lehet. Életed
Táplál engem is; élek,
Míg élsz; hogyha nem: elhalok.