Nem, hogy arany kertnek szüleménye vagy, oh! nem ez okból
Kedvelt meg téged, Csehi, Múzsám.
Légyen címereden Párduc, Daru, Tigris, Oroszlány,
Nap, Csillag, vagy Pálmafa festve;
Üstökös Eldődid szép tettiket áldom ezekben,
S ritka dücsőségeknek örűlök.
Szoknyás Sándornak, bármint hírdesse magáról,
Nincsen tiszteletére hazája.
Így, kit agyonsujtott Ákhilles mérges ököllel,
Renyhe Nemes fog örökre maradni.
Ez fitogat paizsán rémítő Párducot, és nyúl
Lappang félékeny kebelében.
Egynémelly Sasnak tollával kérkedik, aki
Sanda bagoly, vagy gyáva ökörszem.
Nagynak tartjuk emezt, s majd-majd bámúlva csudállyuk;
Mert kicsinyeknek lenni magunkat
Érezzük. Jer, nyissuk fel szemeinket az érdem
Fényénél, s az igazra találunk.
Aki magát más szárnyaival felemelteti, álljon
Bár Kárpát tetejére, kicsiny lesz.
Aki hazájával jót tett, s a völgynek ölében
Ül, nagy Az ülve is és nemes ember.
Amint kezdetted pályádat, fusd ki; s Apollo
Zöld koszorút fog tenni fejedre.