Éj vala; nem látszott sem hold, sem csillag az égen, Amikor egy kis egér szanaszét jár, futkos az erdőn, S ím bizonyos neszt hall: megijed, fülel a piciny állat. Várakozott...nincs semmi veszély rám nézve, magában
Mondja, s megy útjában: hát hallja, s csudálva csudálja, Melly szomorún ordít az oroszlány, aki, viselvén A hatalompálcát, erdőkre s mezőkre kiszéledt Állatokon nagy fennyen uralkodik. Ennek esett-e
Most baja? így tünekedve soká nem merte segítni. Hogy vérszemre kapott, mit akarsz hát? kérdezi tőle. A nagy vad, könyörűlj kis egér, mond sírva; ha megszánsz; Amit kérsz, s kívánsz, mindazt meg fogja kegyelmem
Adni: ha meghallgatsz, s engedsz koldúlni kegyelmet; Kérlek, hogy légy nékem ipam: mondotta, s legottan Válaszol erre: ipad lészek: te, s leányod enyim vagy. Itt az egér megörűlt, a tőrt felrágta, szabaddá
Tette veszélyéből az oroszlányt, s várta jutalmát. A kis egérasszony hallván a dolgot azonban Egy szennyes scarabénustól, megörűle, s magában Ritka szerencséjén mód nélkűl vígada. Végre,
A nagy férj, mikoron bélépne kis asszonya hozzá, Amint erre, meg arra forog mátkája, reája Toppantott nem vévén észre, s megölte szegénykét. Oh, hányan vágynak fényes házakba! kik osztán
Illy szomorú, sőt még szomorúbb esetekre találnak! Hány szűzek, kik ezer vídám órákra, s napokra Vártanak, a bútól meghervadt gyenge virágin Ifjúságoknak sírnak, míg földbe tetetnek!
Cookies on Poetry Cove