Mérész Enceladus Húga; kit e világ
Most szid, most megölel; majd szabadon nevet,
Majd titkon kesereg: jersze, röpülj felénk,
S bátran szállj falainkra le;
S mondd: “Verd el szomorú fellegidet, te hív
Költő, Honnyod igaz gyermeke! búskodó
Kérésedre hajolt a kegyes Ég: örűlj,
Zengd a boldogok énekét.
Én, mint mennykövezé Júpiter a szegény
Tellusnak fiait; mint ragadá el a
Szép Ifjút, s mi csalárd móddal ereszkedék
A réz várba be, hírdetem.
Elmondom; mi csekély vétke miatt, tizen-
Négy szép magzatinak látta halálokat
Érzékeny Niobé, még maga is kemény
Kővé lenne keserviben.
Majdan számba veszem, hány ezer emberek
Vesztek Trója körűl egy gonosz asszonyért:
S mint húlltak Priamus könyvei Hektora
Hűlt testére, kikürtölöm.
Azt sem hallgatom el, melly csuda képiben
Tűnt fel Róma, midőn pártot ütött fia,
Cézár, a Rubikon partjainál dühös
Bosszújában agyarkodott.”
Ah, melly rettenetes dolgokat adsz elő!
Szűnjél már! magam is Lantomat elteszem;
Tán e gyászba borúlt Éjem után kegyesb
Napfény fog mosolyogni rám.