Óh ! Fejedelmünknek sugarold szívébe, kegyelmes Isten; itéletidet. Tanítsd igazságodra jó Fiát; hű Nemzetünknek nagy reménnyét;
hogy népednek ügyét bölcsen meg tudgya itélni, ‘s a’ gonosztúl letiportt szegénynek elsikkasztott jussait kezébe visszaszolgáltassa.
A’ hegyekenn a’ kül bátorság, halmos ölében a’ kies öltözetű mezőnek a’ zomok bővelkedés az eggy igazságnak hüvítő
ernye alatt verekedhetnek felséges erőre; és ha szegénnyeinek megoltalmazza szűk vagyonnyait, az árvaságnak, özvegyeknek
gyors segedelmet nyújt, ‘s ha erőszakit öszvetiporja a’ gonoszúl dühödő nyomorgatónak; akkor, Istenem! még nap világít kék egünkönn,
még halavány holdfény mértékli homályit az éjnek, a’ Te dücső nevedet a’ nemzetek szünetlen tisztelik. Kegyelmed által bölcs Királyunk,
hogyha könyörgésünk nem lessz foganatlan előtted, olly kegyesen leterűl népére, mint a’ szinte megkaszáltt mezőre a’ termékeny esső,
a’ repedő földnek kebelébe az éjjeli harmat. Gondviselése alatt a’ jámbor emberek virágzanak, virít a’ békesség örökké.
A’ vizekenn, ‘s a’ szárazokonn urasága hasonlít a’ kegyesen siető folyónak üdvöz áradásihoz. A’ pusztaságnak vad lakói
meghajtyák fejeket hírére; az ellene támadtt nemzetek érdemeit látván, borúlva kérlelik. Magok a’ messze országló Királyok
duzs adományokkal keresik megnyerni kegyelmét, ‘s tisztelik és szeretik mint attyokat. Nincs nemzet, melly irígy szívvel ne nézze népeit, melly
tagja dücső birodalmainak ne ohajtana lenni: mert segedelmivel megmenti a’ szegényt, ki felkiált szívéhez, a’ halavány nyomorgót,
a’ ki sehol gyámolt sorsának nem lel; erőtlen pórseregét, vajudó községeit kímélli; elhagyott nyájának életét megójja.
Minden erőszaktúl, a’ vásott cselnek ezernyi tőreitűl kegyesen megőrzi őket. Ők is ám viszont örömmel élvén felderített
napjaikot hálálva teszik még vissza kezébe, vékony adócska gyanánt, a’ kézi munkáikkal érdemeltt érczének nem parányi részét;
boldogodásáért könyörögnek az égnek Urához szüntelen; érdemeit dicsérik, áldgyák szívét szüntelen. Alatta sűrűk a’ vetések;
zúg a’ sárga kalász tetejénn a’ büszke hegyeknek, számtalan ága gyanánt a’ zöld szilasnak; bővem termenek, mint szinte a’ fű a’ mezőkönn,
a’ váras köreinn a’ mindenféle gyümölcsök. Híre, dücsője örök. A’ napvilággal mérkezik neve. Ő boldogít; őt érte áldgyák!
Óh! Fejedelmünknek sugarold szívébe, kegyelmes Isten ! itéletidet. Tanítsd igazságodra jó Fiát, hű Nemzetünknek nagy reménnyét.
Cookies on Poetry Cove