Amott a’ hegynek zöld tövénn
eggy domb ül a’ völgy’ kezdeténn,
‘s ezenn parányi kis tanyám.
jer, nézd meg Klárikám.
Mellette csörg a’ friss patak,
mellynél bárányok játszanak.
Nem bő, de nékünk Klárikám!
elég lessz kis tanyám.
Előtte nagy tölgy gallyazik,
hol sok madárszó hangozik.
Körűlte szép gyümölcsös fák
‘s víg rósa-bokrocskák.
A’ nap nem éri ajtaját,
a’ szél nem rázza oszlopát.
Hő ahhoz vagy hüs át nem fér,
ki kis tanyámba tér.
A’ víznél, melly lent folydogál,
eggy fülmilécske sírdogál,
‘s a’ szirt felfogván dallyait,
megnyújttya jajjait.
Itt lelvén eddig kedvemet,
magam töltöttem éltemet;
de tiszta szivbűl osztozok,
ha véled lakhatok.
E’ kis tanyámban úr vagyok,
napestig bátran vígadok,
‘s mihelyt az alkony ágyba vet,
az álom rám nevet.
Ha megvisgálod Kedvesem!
tudom, megtetszik rejtekem.
Csak nő’ híjával van tanyám;
jer, térj be Klárikám!