Nézd Julisom! melly vágyakodó bongással ügyekszik
a’ Mádi bornak két darázs
mennyei balsamihoz!
Lejtegető lebegések utánn ajakára repűlnek
a’ mézpohárnak, szürcsölik
a’ veszedelmes aranyt,
bátran ereszkedvén álnok síkjára; ‘s megázván
elvégre zsembes szárnyaik,
átölelik tüzesen
egymást. Már ez esik, társátúl visszanyomatván,
a’ híg halálnak, már amaz,
illatos enyve közé.
Játszani gondolnád őköt, szerelemre hevűlni
a’ lépes áldomás utánn.
Ők pedig azt ügyelik,
mellyike éllyen meg, bátor révpartra kimászván
társának ázott vállainn,
‘s mellyike bukjon alá?
Illyenek ám Julisom! kik csak nyereségnek okáért
kötnek szerelmes frígyeket!
Egybekelések utánn
egymás’ kincseihez férvén, a’ mocskos irígység
megtántoríttya szíveket.
Szürcsölik a’ gyönyörű
balsamokot mérték nélkűl, kiki mostoha szemmel
nézvén az édes kelyheket,
mellyeket ínnye szerínt
élő társa ürit, ‘s ha talán köz örömre fakadni,
‘s egymás’ ölében látszanak
mennyei szívlebegést
érzeni némellykor, még csüggedezéssek alatt is
mind azt arányzák gondgyaik,
mellyik eredgyen előbb,
kincsmaradéki utánn pihegő társának ölébűl,
mélly gyásszal átvontt hintajánn,
érdemes Őseihez?