Te, kit korodnak ősszei
még el nem leptenek,
‘s kit már Hazánknak Szépei
több tűzre vettenek;
tekintsd meg egyszer hölgyemet,
‘s nyomozd ki díszeit;
legeltesd rajta szívedet,
‘s itéld meg ékeit.
Nézd, mennyi renddel sürgeti
a’ lejtnek módgyait!
melly kellemekkel élteti
mozdúló tagjait!
Legényink öszve állanak,
csak őtet nézgetik,
‘s azok köztt, kik most lyánzanak,
legszebbnek hirdetik.
Zsendűlő rózsát képzenek
szemérmes arczai,
hol gyöngyfejérbe sínlenek
vérének habjai.
Szemének kéklő fénnyei
szelíden lángzanak,
‘s mosolygó csüggedései
szerelmet gyújtanak.
De már felünkre érkezik
dalmérő lábainn!
Öntött arannyal mérkezik
hajfürtye vállainn.
Eggy pillantása rám nevet,
áthattya mellyemet,
‘s ammint mellettem lejteget,
ellopja szívemet.
Még egyszer vissza rám tekint,
újjítván tánczkörét.
Ah! most, most nézd ki részenkint
bűbájos termetét!
Imádgya bár az ízmajom
vidéki Szépeit!
én szebb Julimnak lantolom,
még élek, díszeit.